Kutatás bemutatása

Kedves Érdeklődő!

Pongor-Juhász Anna Orsolya vagyok, másodéves doktorandusz hallgató az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájában, témavezetőim Dr. Kopp Erika egyetemi docens, Dr. Széll Krisztián László egyetemi adjunktus.

Nagyon köszönjük, hogy érdeklődik a kutatásunk iránt. A doktori kutatás témája a szülői iskolaválasztási motivációk, attitűdök és stratégiák vizsgálata az újonnan alakult magániskolákban. A kutatás során első lépésben személyes interjúkat veszünk fel, melyekből az adott iskolára vonatkozóan egy esettanulmány készül.

Az esettanulmányok elkészítésének célja, hogy feltárja a szülők iskolaválasztási döntése hátterében álló motivációkat, attitűdöket, azonosítsa azokat a magániskolákat választó szülőkre jellemző iskolaválasztási stratégiákat, illetve begyűjtse a magániskolákkal kapcsolatos szülői elvárásokat.

A kutatás eredményei segíthetnek a magániskoláknak működési folyamataik fejlesztésében, az oktatáskutatás számára információt ad az iskolával szemben felmerülő, a 21. századi elvárások megjelenéséről a szülői interjúkban.

A kutatásban való részvétel önkéntes és anonim. A kutatás keretében bizalmasan kezelünk minden információt, az adatokat név nélkül összegezzük, így a résztvevők azonossága nem állapítható meg.

A kutatásetikai engedély száma: 2021/225.

Az interjús vizsgálat során online platformon (Zoom vagy Google Meet) keresztül folytatjuk a beszélgetést, mely kb. 45 percet vesz igénybe.

A kutatás során kapott eredményekről később publikáció készül, melyről a résztvevők kívánságára szóbeli vagy írásbeli tájékoztatást adunk.

Előre is köszönjük a segítségét!

Ha bármilyen kérdése merülne fel a kérdőívvel kapcsolatban, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségen: <pongor.orsolya@ppk.elte.hu>

A kutatáshoz kapcsolódó tájékoztató és beleegyező nyilatkozatot az alábbi linken érheti el:  LINK

Amennyiben szeretne a kutatásban részt venni, kérem, kattintson ide:

JELENTKEZÉS KUTATÁSBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE